Minden ami hal!!

By: laczhY  

Angolna

Az angolna (Anguilla anguilla) a csontos halakon belül a sugarasúszójúak (Actinopterygii) csoportjába, az angolnaalakúak rendjébe és azon belül az angolnafélék (Anguillidae) családjába tartozó hal.

Úgynevezett katadrom faj, azaz a tengerben zajlik az ívása, de életének nagy részét édesvízben tölti.

Származása

Az őslénykutatások szerint a csontos halak (Teleostei) első képviselői a földtörténeti középkorban a mezozoikum középső időszakban, a jura-korban, így körülbelül 150-120 millió évvel ezelőtt jelentek meg. Az angolnaalakúak rendjének fosszílis maradványait a mezozoikum felső krétakori rétegében találták. Az angolna (igen primitív) őse nagy valószínűséggel az Anguillaus-nak nevezett faj, amely megközelítőleg 120 millió évvel ezelőtt élt a mai Libanon területén. Különálló kis farokúszója volt, tehát a háti úszó, és a hasúszó nem nőtt össze. Az angolnaalakúak evolúciója a tudósoknak sok fejtörés után sem tud sokat mondani. Még mindig folyik a kutatómunka az angolna rendjének eredetéről, és leszármazásáról. Más renddel való rokonságot egyenlőre nem sikerült találni.

A test felépítése

Az élő szervezetek kapcsolata az élettelen környezettel, illetve az életközösségekkel tág alkalmazkodóképességet jellemez, amely alapjában véve meghatározza az adott faj egyedeinek, és populációjának lété, és földrajzi elterjedését. Az alkalmazkodás egyik legfeltűnőbb része a testalak, amelynek arányai jellemzik a faj egyedeit, lehetővé teszik a faj felismerését, és megkönnyítik az élőlények rendszerezését. A testalak (ha csak kis mértékben is, de) utalhat az élő szervezet környezetére, és az életmódjára is.

Megjelenés

Kígyószerű alakja, megnyúlt feje a kifejlett példányokra egyértelműen jellemző. Hazai halaink közül testfelépítése egyikkel sem téveszthető össze. Nálunk az 1960-as évektől telepítették. Az angolnát jó húsminősége jelentős exportcikké is tette. Mára azonban úgy tűnik, a telepítésekkor nem vették kellőképp figyelembe a faj ökológiai igényeit, ezért sok őshonos halfajunk jelentős táplálékkonkurensévé vált, másrészt az oxigénhiányra és parazitás fertőzésekre való érzékenysége miatt nagy részük ki is pusztult (például Balaton 1991-92). Átlagos mérete 60-70 cm és 1,2 kg.

Hagyományos vándorlása

A természetes környezetében élő angolna a katadrom vándorlás közismert tankönyvi példája. A kizárólagos Sargasso-tengeri ikrázás és az azt követő kikelés után az angolna lárvái hosszú utat tesznek meg részben a Golf-áramlat segítségével Európa felé, részben az amerikai kontinenshez. Az ikrából először a kb. 0,5 cm-es protoleptocephalus lárva kel ki, amely vándorlás közben alakul át 5 cm-es fűzfalevél alakú leptocephalus lárvává. Ebből a lárvából a parti vizeket elérve kb. 7 cm-es „üvegangolna” lesz. Ez az átalakulási lépés jelentős ökofiziológiai változással jár. A tengeri lárvaformák a tengervízhez képest hipozmotikusak, a táplálékkal és a testfelületen beáramló elektrolitok ellen, a kopoltyú kloridsejtjeinek aktív ionkiválasztásával reagálnak. Az édesvízbe kerülve azonban az új környezethez képest a testfolyadék hiperozmotikus szabályozására van szükség, amit azzal érnek el, hogy az átalakulás során a kloridsejtek transzportfolyamatai megfordulnak.

Az üvegangolnák felvándorolnak a folyókba és ott kifejlett „sárga angolnákká” alakulnak. Későbbi élőhelyeikre (a kontinens belsejébe) természetes, hosszú vándorlással kerülnek. (Az ember azonban manapság jelentős részüket – a vándorló ivadék tengeri folyótorkolatoknál történt lehalászása után – tavakba telepíti.) Az átalakulás itt is tovább folytatódik, az élettértől függően „hosszúfejű” mindenevő, vagy „szélesfejű” ragadozó alakokká különülnek el. Itt, az édesvizekben 2-20 évet tölthetnek. Az ivarérettség ismét mélyreható változásokkal jár: táplálkozásukat beszüntetik, bélrendszerük felszívódik, gonádjaik kifejlődnek, hátoldaluk sötétté, hasi részük világossá válik. Ezt a formát „ezüstangolnának” nevezzük. Ekkor újra elindulnak a Sargasso-tengeri ívóhelyük felé. Az ikrázás körülményeiről keveset tudunk, de valószínűleg néhány száz méteres mélységben történik. A faj érdekes vándorlási és szaporodási szokásainak oka feltehetőleg a földtörténeti kontinensvándorlásokkal hozható összefüggésbe. Az elképzelések szerint az ősi ívóhely az afrikai és dél-amerikai kontinens között helyezkedhetett el, ami fokozatosan „vándorolt” mai helye felé, ezt pedig a halak is követték. Másrészről az is feltehető, hogy az állatok az európai partoktól képtelenek megtenni ezt a hosszú utat ívóhelyükhöz, ezért a szaporulatot minden évben az amerikai kontinensről visszatérő állatok adják.

Az angolna rendszertani helye

Az angolna az angolnaalkatúak (Anguilliformes) rendjébe és az angolnafélék (Anguillidae) családjába tartozik. A rendhez tartozó fajok hasi úszói hiányoznak, testük megnyúlt. Áttetsző leptocephalus lárváik a kifejlett állatoktól jelentősen eltérnek. Pikkelyeik nagyon aprók vagy hiányoznak. Úszóhólyagjuk ősi típusú, az előbéllel légjárat köti össze. Az angolnafélék családjához mérsékelt övi vagy szubtrópusi tengeri és onnan édesvizekbe vándorló fajok tartoznak. Testük jellegzetesen megnyúlt, hengeres, kígyószerű. Háti, hasalatti és farokúszójuk összeolvadt. Vándorlásuk, ívásuk és a lárvák fejlődése egyedi módon megy végbe.