Minden ami hal!!
By: laczhY  

MENÜ

Márna

A márna vagy rózsás márna (Barbus barbus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjéhez, ezen belül a pontyfélék (Cyprinidae) családjához tartozó faj.[1]

Több elnevezése is ismert, mint brána, harcsaponty, havasi márna, marcihal, marina, martikeszeg, merenne, nagymarci, márnahal, rózsahal, tótkeszeg, tótkecsege, zsidóhal, tótkecegi-zsidóhal és rózsa márna.

Európai elterjedésű gazdaságilag is jelentős, halászati és horgászati módszerekkel egyaránt jól fogható faj. Európában a sebezhető fajok közé sorolják, mert a duzzasztott folyószakaszokon ritkul az állománya. Magyarországon gyakori faj, mely tilalmi idő, méret- és mennyiségi korlátozás mellett horgászható. Előfordulása

Európában a Pireneusoktól a Dnyeper vízgyűjtőjéig található meg és Magyarországon is őshonos. Elsősorban gyors vizű folyók lakója, homokos, kavicsos, márgás agyagos fenéken érzi jól magát. Főleg folyóvízi halként ismert, de azért előfordul a Balatonban is. A hegyvidéken nem hatol feljebb 900 méternél. Szereti a tiszta vizű részeket, de Johann Jakob Heckel tesz említést arról, hogy olykor tömegesen tartózkodnak a szennyvíz befolyók környékén.[2][3]

Magyarországi élőhelyei

Magyarországon előfordul a Duna, a Mosoni-Duna, a Lajta, a Rábca, a Répce, a Rába, a Lapincs, a Pinka, a Strém, a Marcal, a Cuhai-Bakony-ér, az Ipoly, a Kemence-patak, a Morgó-patak, a Lókos-patak, a Fekete-víz, a Malom-patak, az Apátkúti-patak, a Sződi-patak, a Benta, a Zala, a Dráva, a Mura, a Kerka, a Lendva, a Tisza, az Öreg-Túr, a Szamos, a Kraszna, a Bodrog, a Bózsva, a Keleti-főcsatorna, a Sajó, a Bódva, a Jósva, a Rakaca, a Hernád, a Vadász-patak, a Hármas-Körös, a Kettős-Körös, a Fekete-Körös, a Fehér-Körös, a Sebes-Körös, a Berettyó, a Maros, az áramló vizű nagyobb csatornákban és esetenként a folyók által táplált tavakban is.

Megjelenése

Kifejlett példányai testhossza 40-50 centiméter, de 70 centinél hosszabbra is megnőhet. Súlya 4-5 kilogramm és kivételesen elérheti a 10 kilogramm feletti kapitális nagyságot is. Megnyúlt, nagyjából hengeres testű hal, melynek a feje fölülről és a farokrésze oldalról enyhén lapított. Háta olajzöld, oldalt a hasa világoszöldes és fehérszínű, hátúszója tarka fehér és alsóúszója kékes ez utóbbi feketén beszegett, a többi úszója pedig rózsaszínű. Elvétve lehet találkozni aranymárnákkal is, melyeknek a testszíne az átlagtól eltérően sárgaszínű.[4]

A hátúszót 3 és 8-9, a mellúszót 1 és 15-17, a has úszót 2 és 8, az alsóúszót 3 és 5, a farok úszót pedig 19 sugár feszíti ki. Az alsóállású száj felső ajkán négy bajuszszál látható.[2]

Alfajok

A folyami márnák több alfaját is leírták, amelyeknek az önállósága a mai napig szakmai viták tárgyát képezi.[2]

Hasonló fajok

Legjobban közeli rokonához a petényi-márnához hasonlít, de annak hátúszójának elején nincs fogazott csonttüske és a farok alatti úszója hátrasimítva megközelíti vagy eléri a farokúszó tövét. Hasonló lehet még a keresztezésük által létrejött márna és Petényi-márna hibridek is. Ivadékkorban hasonlít a felpillantó küllőhöz és a homoki küllőhöz. Ezeknek csupán a szájszögletében találunk 1-1 bajuszszálat, a felső állkapcsuk elején nincs és a küllők oldalát nagyobb és sötétebb színjátszó foltok sora díszíti.[3]

Az alábbi táblázat a márna, a petényi márna, a felpillantó küllő és a homoki küllő határozóképletét tartalmazza.

Életmódja

Életmódja miatt nevezik folyami márnának is és a folyóvizek mederfenekén akárcsak a ponty turkálva keresi táplálékát. Férgek, rovarlárvák, vízicsigák és egyéb gerinctelen állatok mellett, jelentős arányban növényi anyagokat is fogyaszt. A késő ősszel lehűlő vizekben kisméretű halakat is elfogyaszt.[3] Körülbelül ötéves kora körül éri el a 40 centiméteres legkisebb kifogható hosszúságot és ekkor testsúlya 1-2 kilogramm között mozog.[6]

Szaporodása

3-5 éves korában válik ivaréretté. Ívása május-júniusra esik, egy-egy nőstény 3-15 ezer 2 mm átmérőjű, sárgás ikrát rak, mely jól tapad a meder aljzatához. Az ikrások testtömegenként 3000-9000 ikrát érlelnek ami más halfajokhoz viszonyítottan csekélynek mondható. A márna ivadékok 6-8 nap alatt kelnek ki. Ikrája mérgező ezért emberi fogyasztásra nem alkalmas.[3][6]

Horgászata

Magyarországon a horgászok nemes halként tartják számon a márnát. Horgászata május 02. - június 15. között tilos és horgászidényben a kifogható legkisebb mérete 40 centiméter, valamint ettől függetlenül vizenként külön méret és darabkorlátozás alá is eshet.[7]

Rendkívül jó úszó és kiváló sporthal, melynek fogásához kitűnő reflex és kitartás kell. Horogra akadását követően kitartóan védekezik. Még a másfél-két kilogrammos példányok is próbára teszik a horgász minden ügyességét. Képes métereket is ugrani azért, hogy a horogtól megszabaduljon. Mivel a mederfenéken tartózkodik ezért fenekező szereléssel lehet jó eséllyel fogását remélni. Mindenevő halként, tetszés szerinti csalival lehet próbálkozni. A horgászok sajttal, kukoricával, gilisztával, csontival, lótetűvel, halszelettel és sok más egyéni recept szerinti csalival fogják.[8]

 

Asztali nézet